Hegedűs Orsolya kiállításmegnyitója:
Kedves Jelenlévők!
Önök egy fikció szereplőivé váltak azáltal, hogy megjelentek ezen a megnyitón. Lássuk, mibe csöppentek bele. A kiállítást jegyző festő Latan Erz (másnéven RZ, vagy Erzatan) egy jelenleg is íródó online regény egyik szereplője. Az alkotóról annyit lehet tudni, hogy eredeti hazája Progyr, egy napfényes, távoli ország, ahonnan politikai okokból menekülnie kellett. Már egy ideje hazánkban él - legalábbis művei alapján erre következtethetünk -, ám tartózkodási helye ismeretlen. Hazájában ismert és ünnepelt művész volt, de felbújtó tevékenysége miatt a hatalom nemkívánatos személynek nyilvánította. Próbáltam az itteni progyri diplomáciai körök segítségével utánajárni Erzatan korábbi munkásságának. Kutatásiengedély-kérelmemet azonban elutasították, arra hivatkozva, hogy anyagát, az összes róla szóló szakirodalommal együtt 500 évre titkosították. Progyron kívül egyedül a washingtoni Kongresszusi Könyvtár őrzött egyetlen Rzatanról szóló monográfiát. Ennek a példánynak azonban a katalógus tanúsága szerint a művész Progyrból való eltűnésének másnapján rejtélyes körülmények között nyoma veszett. A szórványos progyri források arra utalnak, hogy témáit az őt körülvevő valóságból merítette, s az elektronikus média, különösen a televíziózás reprezentációs technikái voltak sajátos ábrázolásmódjának ihletői. Portréjuk megfestéséért sorban álltak műterme előtt a progyri celebek - tudhatjuk meg egy ottani bulvárlap egyik 5 évvel ezelőtti példányának mikrofilm-kópiájából, amit valaki egy töltőtollban csempészett át a határon.
Jelenleg mindössze az itt látható művek nyújtanak támpontot Erzatan művészetét illetően. A témái a mai magyar vizuális tömegkultúra unalomig ismert ikonjai. Agyonhasznált arcok, a végtelenségig ismételt sajtófotós- és reklámgrafikai klisék. A képek rámutatnak arra, hogy a személyiségek szabadon behelyettesíthetők, bárkiről bármit elhiszünk, ha megfelelően - azaz az elfogadott szisztéma szerint - van tálalva. A művész módszere a kisajátítás, amennyiben a média képeit használja kiindulásként, majd az eredeti képek hátterét, a szereplőket részben vagy egészben más képek részleteivel montírozza össze. Mindezt számítógépes programokkal teszi, a digitális leegyszerűsítés révén csak a legfontosabb részleteket hagyja láthatóaan. A kész képek vászonra kerülnek, de nem ecsettel megfestve, hanem egy speciális nyomtató segítségével. Demonstratív, ahogyan e művek meg vannak fosztva az alkotó személyes kézjegyétől. A lényeg nem a kivitelezés, hanem a koncepció, az üzenet közvetítése, vagyis a manipuláció leleplezése a manipulatív képek manipulálásával. A reprezentáción, a bemutatás mikéntjén van a hangsúly, ahogyan az a tömegmédia meggyőzőeszközeként befolyásolja a bemutatottak ismertségét, a nézettséget, a politikai szimpátiát, s a befolyásolás sikeressége százalékokban fejeződik ki. Ezekért a százalékokért ádáz harcokat vívnak a hatalom áhítói, s mi, átlagemberek, miközben elszenvedői vagyunk a vizuális diktatúrának, asszisztálunk hozzá. A művész sem kivétel ez alól, aki bekerült egy idegen országba, s intellektuális és művészi energiáit – legalábbis e képek tanúsága szerint – azonmód beszippantotta a helyi tömegmédia vizuális retorikája. Hiába próbál kívülállóként a művészet eszközével kritikát gyakorolni, ehhez minden nap alá kell szállnia a populáris kultúra bugyraiba: tudnia kell, kik és milyenek a mai magyar celebek, néznie a híreket, a sorozatokat, a valóságshow-kat. Miközben távolságot tart, hogy leleplezhessen, benne is kell lennie, hogy hiteles maradhasson. Nem irigylem ezért Erzatant, jobban járt volna, hogyha kívül marad, s nem irigylem magunkat sem, akik azonnal ráismerünk e képek eredetijére, s kívülről fújjuk az összes szereplő nevét és minden vétkét. A legtöbb, amit ez ellen itt és most tehetünk az, hogy a képek közvetítette kritikát nemcsak a rajtunk kívül álló világra, hanem magunkra is érvényesnek gondoljuk.
